A főnököm egyike azoknak a tehetségtelen csökevényeknek, akik mérnöki végzettséggel léptek háeres pályára. Ilyet jellegzetesen azok a nyomorultak csinálnak, akik 6 év alatt végezték el a műszaki managerit egy vidéki főiskolán, majd elhelyezkedtek Pesten valami nagybácsi tizenkettő-egytucat HR tanácsadó cégénél fénymásológép operációs specialistának.

A lényeg, hogy ez a végzettség és szakmai tapasztalat megadta az alapot a főnökömnek ahhoz, hogy egy multicég termelési projectmanager munkakört betöltsön.

Nekünk mérnököknek ez olyan, mintha munka közben minden nap át kéne élnünk a Shrek 2-ből ismert, Szamár-féle "Ott vagyunk már? Ott vagyunk már??" hisztit. Csak mi azt hallgatjuk naphosszat, hogy "elkészültél már a kimutatásokkal?" Ilyenkor azért mégis jó, hogy semmihez sem ért, mert akár az asszony szakácskönyvéből is kikopizhatnék egy oldalt, beillesztve kiszínezett (szigorúan pasztellszínekkel!) excell táblázatba, úgy sem tudja mi a különbség a termelési állás és a képviselőfánk hozzávalóinak felsorolása között.

Nos, így egy kicsit megismerve a főnököm hátterét, remélem egyértelművé vált számotokra, hogy ő bizony nem tróger. És ezt meg is mondta, ő nem egy tróger, hogy ne öltönyben járjon dolgozni.

Éppen ezért jár öltönyben. Még akkor is, ha a cégnél senki más. Még akkor is, ha 40 fok van. Még ha a vezetőség sem jár öltönyben, mi pedig, közvetlen beosztottjai farmer-pólóban nyomjuk, ami szerintem el is fogadható egy vidéki termelési irodában.

A főnököm számára nem az, hiszen neki éppen elég nagy áldozat volt, hogy (bár tele volt jobbnál jobb ajánlattal ofkórsz) nem engedett a pesti elegáns irodák hívásának, hanem pont ide hozzánk ette a fene a főút mellé. Akkor nehogy már, ennyi lemondás után, meg kelljen válnia az apró farkát legkönnyebben kompenzáló státuszjegyéről, az öltönyről. Nem is teszi.

A gond az, hogy ahogyan semmit sem, úgy az elegánsphaspheységet sem tudja rendesen csinálni, így szabott öltöny helyett két váltás teszkós öltönyt cserélget Az egyik a klasszikus enyhén fényes galambszürke, a másik a mindenhez passzoló kékes fekete. Mindkettő tökéletes példája az "inkább gyűjts pénzt és vegyél rendeset" filozófiának, na nem mintha csóri nem tudna félretenni.

Amire ki akarok térni, csak mint kezdő, nem tudom hogyan hozzam fel, hogy a főnökömnek az átlag méretezésű szövetnadrágok bevágnak a seggébe. De nagyon. Szerintem a mutatóujjamat simán be tudnám csúsztatni a farpofái közé, úgy bekapja az anyagot a két seggkalácsa. Számtalanszor gondolkodtunk azon a kollégákkal, hogy a) nem veszi észre, mert tegyük fel ruhapróbáláskor nem mindenki nézi meg a seggét, b) hülye, és azt hiszi így is jól áll, c) olyan kéjes élvezetet okot neki az ánuszrózsáját dörzsölő szövetanyag, hogy inkább néz ki szarul, de neki ez jár.

Nem mondom, hogy ezek a gondolatok nem okoznak bennünk megbuzulással kapcsolatos kételyeket (bár komolyan mondom semmi bajom a melegekkel), de utólag, ha a fickó megszólal, nyugtázom hogy szívesebben forgatnám meg mézben és lökném a medvék közé, minthogy különböző tárgyakat dugjak a mély seggébe.

Mindenesetre alig várom a hétfőt, és hogy újra lássam. Nem is bírom ki, itt egy kép a felidézésére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.